A Kocahontas nyomdokain a csabai jankaysok

A Kocahontas adta meg a kezdőlökést a kolbászgyúráson indulásra, ugyanis a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ezzel a csapattal nevezett a Csabai Kolbász

A jankaysok idén is ott lesznek a töltők között, már készülnek, hogy megjelenítsék a múltat. Most nem lesz 15 csapatuk, ugyanis az idei gyúrásban elsősorban a látványé a főszerep. A zsűri most nem az elkészített kolbászokat díjazza, hanem a csapatok megjelenését és a munkafolyamatokat értékeli, jutalmazza. Ötven-hatvan csapat vesz részt a programon, ugyanakkor számítanak a minél nagyobb szurkolótáborra, például a szülőkre, hozzátartozókra. A versenyt október 29-én, pénteken 10 órától az új helyszínen, a CsabaParkban, a négyezer négyzetméteres Mokry Sámuel-sátorban rendezik meg.

– Diákjaink eddig is odafigyeltek arra, hogy a hagyományokat őrizzék, de egyúttal ötleteiket, fantáziájukat is beépítsék az öltözékükbe, az eszközök megjelenítésébe – hangsúlyozta Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay intézményvezetője. – „Legyél ötletes, eredeti, bohókás, korhű, egyedi!” – ez az ifjúsági látványbemutató szlogenje. Tanulóink ennek szellemében készülnek, biztos, hogy meglepetést okoznak majd a látogatóknak. Az a tapasztalatunk, hogy a fesztiválon való részvételnek a hagyományőrzés mellett csapatépítő, az osztályközösségeket még jobban összekovácsoló funkciója is van. Több gyermek nagyszüleinél, szüleinél részt vett például a paprika szárításában, darálásában. Pontosan tudják, hogy milyen fűszerek kellenek a csabai kolbászba, és miként készül. 

2021.10.07.

Vissza