Kolbásszal tették le ökolábnyomukat, semmi hulladék

Öko-lbász Sziget elnevezésű csapat 2004, vagyis uniós belépésünk óta versenyez a Csabai Kolbászfesztivál gyúróversenyén.

A dr. Lakatos Ferenc kardiológus főorvos, dr. Sztankó Attila fogorvos és dr. Kovács P. Zoltán ügyvéd alkotta békéscsabai Öko-lbász Sziget elnevezésű csapat 2004, vagyis uniós belépésünk óta versenyez a Csabai Kolbászfesztivál gyúróversenyén. Ahogyan a csapat ügyvédje fogalmazott, jogi értelemben több fesztivált ők nyertek meg eddig, mert a régi kiírásban szerepelt a gumikesztyű és a szájmaszk használata. Ők ennek eleget tettek, a többieket viszont ezek hiányában ki kellett volna zárni. Mára már ők is megadták magukat, és csak ökopólóban gyúrtak.

– A pólónk grafikája is azt mutatja be, hogy a mi kolbászunk ökológiai lábnyomot hagy a Földön, ugyanis nem szennyezzük hulladékkal a környezetünket. Amit elkészítettünk, az száz százalékig hasznosul, hiszen mind egy szálig megesszük – hangsúlyozta dr. Lakatos Ferenc.

2018.10.20.

Vissza