Kolbászkirály kerestetik, százezrek találnak gazdára

A Csabai Kolbászfesztivál első attrakciója a szárazkolbászverseny október 4-én

Idén már a 22. Csabai Kolbászfesztivál előtt, október 4-én, csütörtökön kiderül, hogy ki a kolbászkirály. Ezt a címet az viselheti egy évig, aki megnyeri a nemzetközi szárazkolbászversenyt.

Hégely Sándor fesztiváligazgató és Hégelyné Győrfi Ilona programigazgató elmondták, ez már egy kis előfesztivál lesz a Gyulai úti Rendezvénypajtában a békéscsabai sportcsarnokban és környékén október 19-22. között, péntektől hétfőig tartó nagyrendezvény előtt. A korábbi időpontban történő bírálás azért is jó, mert egy kicsit már ráirányítja a figyelmet a fesztiválra. A kolbászok nyernek néhány napot, ugyanis már jól beértek, valamint a közönség az eredmények alapján eldöntheti, kitől vásárol majd a fesztiválon, mert a korábbi eredmények alapján olyanok is szerepelnek mindig az élbolyban, akik kistermelőként árusítanak kézműves kolbászt.  

A rangos szakmai és médiazsűriben 40-en pontoznak íz, szín, illat, a kolbász állománya, vágási felülete alapján. Ahhoz, hogy zsűrizni lehessen, természetesen szükség van versenymunkákra. Mindenki szerint a saját kolbásza a legjobb, nos itt a lehetőség, hogy mások szerint is a legjobb legyen.  

A versenyre mű- és természetes bélbe töltött szárazkolbásszal lehet nevezni, awww.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon. Húsüzemek, magánszemélyek, kolbászt árusításra vagy saját fogyasztásra készítők egyaránt jelentkezhetnek.

A kolbászt/kolbászokat személyesen 2018. október 1-3-ig, 10-18 óra között lehet leadni az alábbi címen: Csabai Rendezvénypajta, 5600 Békéscsaba, Gyulai út 65/1. vagy postai úton 2018. szeptember 30-áig, a következő címre: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 65/1. (Csabai Kolbászház). A szervezők minden nevezőnek egy darab belépőjegyet biztosítanak az idei kolbászfesztivál pénteki nyitónapjára.

A verseny fődíja nettó 150 ezer, a második díj nettó 100 ezer, a harmadik nettó 50 ezer forint. A díjazottak emellett 150 ezer forintos családi utazást is nyernek két felnőtt és két gyermek számára. A verseny után a nyertes kolbászokat kihirdetik a Csabai Kolbászfesztivál online felületein. A díjakat a kolbászfesztivál ünnepélyes megnyitóján, október 19-én este a Mokry-sátor színpadán adják át. Információs telefon: +36 30 942-7655.

2018.09.26.

Vissza