Ha nem is a leghosszabb és a legvastagabb, de a legjobb!
Minden csabai férfiember vallja, ha nem is az övé mindig a leghosszabb és a legvastagabb, de a sajátja a legjobb.
Abba szeret beleharapni, és büszkélkedik vele vendégei előtt is, mert annak a legjobb az íze.
Mi másról is beszélnénk, mint a csabai kolbászról, melynek október 28-31. között lesz a fesztiválja Békéscsabán, immáron huszadszor. A jó népek mulatságáért Rezső már vérét adta, a 131 kilós hízót orjára bontották a Csabai Kolbászházban. Rezsőnek ugyan egyben maradt a gerince, de ennek már nem ő, hanem az asszonyok örültek, hiszen kiváló orjalevest főzhettek a csontból.
A hagymás vértől új erőre kapva a böllérek Rezsőt szétkapták, főként kolbászhússá alakították át. Az már sovány vigasz Rezsőnek, hogy kolbászfesztiváli társai sem járnak jobban, sőt pálinkával koccintanak kimúlásukra. Persze, a kolbászhoz hús, mégpedig sertéshús kell. A kolbászfesztiválon nem is kevés, hiszen a töltőversenyeken összesen ezernél több csapat gyúr, és már ez magában 10 ezer kiló húst igényel.
Időjárás-előrejelzésben járatos vendége is volt a kolbászházi rendezvénynek. Gesztesi Máté, a Jóban-Rosszban tévésorozat egykori szereplője, sikeres forgatókönyvíró is kóstolt, a kolbász mellett a töltött káposzta ízlett neki a legjobban. Jön a fesztiválra, gyúr és zsűritag lesz.
És hogy milyen idő lesz? Azt még nem tudta megmondani a tévében időjósként is közreműködő Máté, de biztos abban, hogy a kolbászfesztiválon forró lesz a hangulat. Csak egy adalék, október 29-én, szombaton 750 csapat gyúr 15 ezer négyzetméternyi sátorban és a sportcsarnokban. Csapatonként tíz kiló húsból készítenek kolbászt, és harminc centis darabot kell leadni a zsűrinek. Melynek tagjai éhgyomorra kell, hogy érkezzenek, mert több kiló kolbászt kell fejenként megkóstolniuk. Hogy aztán kiderüljön: kié a legjobb, és a vékonynál tényleg nem a vastagság számít.
A versenyláz már érződött a Csabai Kolbászfesztivál budapesti sajtótájékoztatón is, ahol az újságírók is tölthettek. Pálinkát és kolbászt egyaránt. A vastagokat is zsűrizhették, Hégely Sándor fesztiváligazgató pedig leleplezte magát: álruhában járta csabai hentesüzleteket, hogy a legjobb kolbászbeszállítókat kiválassza a négynapos rendezvényre. Ez a három hentes és stábja látja el a vendéglátóhelyeket a fesztiválon kilométernyi hosszúságú sütni való kolbásszal, ehhez jönnek a kistermelők méretes vastagjai.
Ebből kóstolót kapott a Modern Talking-os Thomas Anders is, aki Dr. Albannal együtt nemzetközi sztárfellépője lesz a legalább 100-110 ezer embert vonzó fesztiválnak, de jön Csepregi Éva és Demjén Rózsi is, aki szerint Sajtból van a Hold, de Csabán kolbászból a kerítés. Igazából csak Rezső nem értheti, hogy ezt miért nem érhette meg.
2016.10.21.
Vissza