Minden készen áll, kezdődhet a fesztivál

Disznótorból a diszkótorba is szabad az átjárás a 26. Csabai Kolbászfesztiválon.

Csak a Mokry-sátor bejárati része akkora, mint egy más eseményen maga a rendezvénysátor. Emellett felállították a Munkácsy-sátrat, sőt, a Csabai Kolbászklub sátrát is. A CsabaPark csarnokát berendezték a Viharsarki Éléskamra, vagyis a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás és vásár standfelelősei. A vendégváró faház utcában is megtörténtek az előkészületek, tehát startolhat csütörtökön reggel 9 órától a Csabai Kolbászfesztivál.

– Plusz területtel is sikerült bővülnünk, ami szintén a látogatókat szolgálja, hiszen itt például egy óriáskivetítőn a nagykoncerteket követhetik azok, akik nem a sátorban szórakoznak  – hangsúlyozta Hégely Sándor fesztiváligazgató. – Az előkészületek mindenki részéről menetrendszerűen zajlottak, így derűlátóan várjuk a csütörtöki kezdést, soha nem látott mértékű az érdeklődés a fesztivál iránt.

A fesztiváligazgató "A csabai Csabán az igazi" feliratú anorákban járta körbe a rendezvény helyszíneit a CsabaParkban, de várhatóan dzsekire sem lesz szükség az időjárás-előrejelzés szerint a négy nap alatt, október 19–22. között. A legforróbb hangulat mindig a szombati nagygyúrást jellemzi, és ekkorra 27 fokos legmagasabb hőmérsékletet ígér a meteorológia.

A Csabai Kolbászklub sátránál Juhász György és testvére Ádám már a látványdisznótor helyszínén mérte fel a terepet szerdán, ők dolgozzák fel az első hízót a fesztivál nyitónapján, csütörtökön. Mellette van a Munkácsy-sátor, ahol éjszakánként a disznótortól a diszkótor veszi át a főszerepet.

2023.10.18.

Vissza