21. Csabai Kolbászfesztivál
2017. október 19-22.

Így készül a csabai kolbász

A kolbászhús

A kolbászhús

Azt lehetne gondolni, hogy mivel a csabai kolbász kifejezetten specialitásnak számít, talán a hízó valamely meghatározott részéről származó hús szükséges belé. Az igazság azonban éppen fordított. Akkor jó és igazi a csabai kolbász, ha a sertés mindenfajta húsa, tehát ha vegyes hús kerül belé. Akik azzal próbálkoztak, hogy pl. csak a legvastagabb, legkevésbé zsíros combhúst használták kolbászukba, kénytelenek voltak tapasztalni, hogy ez nem jó megoldás, mert kolbászuk száraz, hamar megkeményedő, kevéssé zamatos lett. Az ily húsból készült kolbászba szükséges volt külön szalonnát is adagolni. Viszont az állat minden porcikájából származó, tehát egészen vegyes húsból készült kolbász külön szalonna adagolása nélkül is megfelelően zsíros, nem szárad ki és főleg páratlanul zamatos, nem csoda, hiszen benne van a sertésben föllelhető mindenfajta jóíz....

A kolbászhús töltelékké aprítása régen a "Békéscsaba" c. monográfia szerint is késekkel történt, de erről az aprítási módról tudnak a mai békéscsabai öregek is. Zelenjanszky Mátyás vallja, hogy századunk elején az ő szüleinek a házában is késsel vágták a kolbásznak való húst, fiatal korában még ő is csinálta. A csíkokra darabolt húsból az asztallap mindnégy szélén kb. 10 cm széles és 5-6 cm magas hasábokat képeztek. Az asztal mindegyik oldalához egy-egy férfi állt oda, mindkét kezükben egy-egy éles kést tartva. A két kést mindegyikük ollószerűen , élivel szembe fordítva össze-összehúzta és így vágta, aprította a húshasábot, miközben lassan, lépésenként hátrafelé haladtak. Így jártak az asztal körül mindaddig, amíg a hús alkalmas kolbásztöltelékké nem vált. Lassú és nehéz munka volt ez, mely sokszor este tíz óráig is elhúzódott. Ehhez a töltelékkészítési módhoz sokan még a húsdarálók korában is ragaszkodnak, arra való hivatkozással, hogy a húsdaráló túlságosan összeroncsolja a húst, levét szinte kipréseli, amitől a kolbász száraz korában morzsássá, fűrészporszerűvé válik. A késsel aprított hús nagyobb szemű és nedvdúsabb (zaftosabb) marad, az így készült kolbász éppen ezért nem morzsolódik, szebben szeletelhető és a benne maradt húsnedvek következtében zamatosabb is.

No ezen előnyök ellenére is, az első világháború óta a kolbásztöltelék húsdarálóval való készítése lett általánossá. Az asztal lapjára csavarral odaerősített húsdarálógép karját oldalt forgatni, a gépet pedig felülről etetni kell. Bár ez a munka nagyon fárasztó, s ezért azt gondolnánk, hogy az lenne a jó, ha ketten végeznék, egy valaki forgatná a kart, más valaki pedig adagolná a húst, mégis mindkét műveletet egyazon személy szokta végezni. A forgató egyben eteti is a gépet, mivel ő maga érzi legjobban, mikor akadozik és mikor dolgozik simán a gép, s ehhez igazodva mikor kell vékonyabb, mikor vastagabb húsdarabokkal etetni. De mert ez a munka, mint említettük, igen fárasztó, ezért a férfiak elég gyakran váltják egymást...

Fűszerezés

De térjünk vissza a kolbásztöltelék készítésének témájához. Amikor akár késsel aprítás, akár géppel darálás útján egy féldézsányi massza elkészül, akkor azonnal hozzáfognak annak fűszerezéséhez, gyúrásához. Régen a keverést, dagasztást a dézsában végezték. Fárasztó, nehéz munka volt ez, éppen ezért mindig fiatal, erős férfiakra bízták. Az öregek inkább csak dirigáltak, adagolták a fűszereket és kóstolgatták a tölteléket, eldöntendő, hogy milyen fűszerből mennyit kellene még hozzáadni. Amikor a keverés és a fűszerezés megvolt a masszát a dézsából az asztalra borították, elkezdődhetett a kolbászkészítés, ugyanakkor a dézsába a következő töltelékadagot öntötték s az előzőhöz hasonlóan azt is fűszerezték, gyúrták.

Újabban, az első világháború vége óta a dagasztás az asztalon történik. A töltelékmasszát kb. 10 cm vastagon elterítik az asztalon. Ezt a húsréteget a már előbb apróra vágott fokhagymával lekenik, majd megdarált vagy egész köménymaggal meghintik, utána megőrölt erős, majd festő csemegepaprikát szórnak rá, legvégül pedig a sót adják hozzá. Az így megfűszerezett töltelékanyagot az asztal két oldalán álló két férfi kezdi gyúrni, dagasztani s ezt a munkát végzik mindaddig, amíg a fűszerek a hússal tökéletesen össze nem keverednek. Közben illetékes (és illetéktelen) személyek kóstolgatják a nyers tölteléket, sokszor egymásnak ellentmondó véleményt nyilvánítanak arról, hogy már jó-e vagy még nem jó, só kell-e hozzá vagy paprika stb., stb. A végső szót a fűszerezés tekintetében a házigazdák mondták ki, rendszerint a gazda, de azért a háziaszzonyoknak is volt a dologba beleszólása.

És most érkeztünk el tárgyalásunk során ahhoz a ponthoz, amikor föl kell vetnünk egy izgalmas kérdést: mi is hát az igazi csabai házikolbásznak a gyártási titka, mi a receptje?

Előre kell bocsátani, hogy a csabai kolbásznak szigorú értelemben vett, pontos receptje nincsen, nem is lehet. Mert ezt a terméket nem egy üzem gyártja, mely következetesen igazodhatna a kapott előírásokhoz, hanem ez a kolbász ezer és ezer békéscsabai háztartásban készül. Márpedig ahány család, annyi ízlés. Az egyik család erősebb, a másik gyöngébb, az egyik fokhagymásabb, a másik kevésbé fogkhagymásat szeret stb.

Mert mindegyiknek a jellege, zamata függ a beléadott fűszerek mennyiségétől, milyenségétől, az alapanyagot szolgáltató hízó fajtájától, korától, kövérségétől, a béltől, melybe töltötték, a füstölés időtartamától, nagymértékben a füstölés módjától, nevezetesen arról, hogy szabadkéményben, szalma füstjével, vagy kis füstölőkamrácskában fűrészporral füstölték-e. A kolbász milyenségét befolyásolja a tároló hely is, a kamra világos vagy sötét, szellős vagy zártabb volta stb. A lényeg tehát ez: olyan recept, amelynek alapján mindig egyforma csabai kolbászt lehetne készíteni - nincsen. Csak egyet tehetünk. Közöljük azokat a fűszereket, amelyeknek egyike sem hiányozhat belőle. Ezek a fűszerek pedig a következők: só, kömény, fogkhagyma és kétféle paprika: az erős (magyar) és a csemege- (festő-) paprika. Más fűszert a csabai kolbász nem tűr el. Vannak öreg emberek, akik szüleiktől, nagyszüleiktől hallották emlegetni, hogy a kolbásztöltelékbe valamikor piros bort is töltöttek, egy kevéske cukrot is adtak hozzá (attól csillogóbb maradt a szeletelés helye), de ezeket a legöreggebbek is már csak emlegetni hallották, gyakorolni nem látták.

Erről az egész recept kérdésről Zahorán György a következőleg nyilatkozik: "A csabai házikolbászt egy meghatározott recept szerint készíteni - véleményem szerint - nem lehet. Ugyanis a család ízlésének megfelelő íz-harmóniát összeállítani csak a megkevert alapanyag ízlelése alapján lehet. Több ok miatt sem tudunk egsséges receptet alkalmazni. Pl ha a kolbászhús zsírosabb - ami egyébként nem árt, sőt jobb, mert nem lesz túlságosan száraz a kolbász - , akkor valamivel több sót vesz fel. A paprika minősége pedig (mind az erős, mind a csemege-festő paprikáé is) évről évre változhat. Száraz, napfényben gazdag nyáron termése erősebb, pirosabb, tobb parikaolajat tartalmaz, tehát kevesebb kell belőle, viszont esős, napsugárszegény évben a paprika gyöngébb, több kívánkozik belőle ugyanakkora húsmennyiségbe."

Éppen e miatt az igazi csabaiak a kolbásztöltelék fűszerezésekor elő sem vették a mérleget, marokkal adagolták a fűszereket. Közben - természetesen - a keverék állandó ízlelgetésével, egymás véleményének főleg pedig a házigazda véleményének meghallgatása után döntöttek véglegesen. - Ma már ez is a legtöbb helyen másként történik. Előbb lemérik a húst és annak ismeretében adagolják a fűszereket. Egy kg kolbászhúsra általában 1,5-2 dkg sót, 2 dkg erős és 1 dkg festő- azaz csemegepaprikát számítanak, 10 kg töltelékbe egy fej fokhagymát és 2-3 dkg köménymagot adnak. Ezek azonban nem "szent" számok, ízlés szerint bármely irányban változtathatók. Ahol kisebb gyermekek vannak a családban, ott rájuk való tekintettel csökkentik a paprika mennyiségét, a kolbász erejét.

Kolbásztöltés

A már kész, megdarált kolbásztölteléket a hentesek és a kolbászgyártó húsüzemek hosszabb-rövidebb ideig (esetleg pár napig is) állni hagyják, úgynevezett "szikkasztják", hogy a fölösleges nedvek eltávozzanak belőle. A házikolbász készítésénél nem szokásos ez a szikkasztás, hanem a fűszerezés után a böllérek felhajtanak egy-két pohár bort s azonnal kezdik is a kolbászt tölteni.

A kolbász töltése manapság kizárólag géppel történik. Az asztalra erősített húsdarálógépre tölcsért szerelnek, a tölcsérre felhúzzák a belet s azután a kar forgatásával - a gép kolbásztöltelékkel való állandó etetése közben - töltik a belet, készül a kolbász. Ezt a műveletet ketten végzik. Egyikük a gépet kezeli (eteti és hajtja), másikuk vele szemben állva, a tölcsérről lassan lecsúszó kolbászt tartja kezében, igazgatja, ha a gép lazán töltött, markával sűríti a bélben a tölteléket, közben pedig árral vagy vastagabb tűvel szurkálja, hogy az esetleg belé szorult levegő eltávozzék a kolbászból. Fontos ez, mert az ily légzsákok veszedelmesek, bennük penészedés lép fel, a kolbász megromolhat.

A vékonykolbászt nem szokás lezárni, elkötni semmivel, egyszerűen "elcsípik" a két végén, a bél ott összetapad, a füstöléskor pedig beszárad. A vastag, nyári kolbásznak való belet ezzel szemben előre feldarabolják megfelelő hosszúságúra, a vastagabb végét még a töltés előtt lezárják; ezt régebben hurkapálcikával tették, ma inkább csak zsineggel elkötik. A kész vastagkolbász vékonyabb végét mindig zsineggel kötik el, még pedig úgy, hogy a zsinegből egyúttal "fület" is képeznek, amelynél fogva majd a füstöléskor és később, a tároláskor is rúdra lehet akasztani. A vékonykolbászt némelyek középütt elcsavarják, ez állítólag azért jó, mert így a kolbász a rúddal kisebb felületen érintkezve, kisebb lesz a be nem füstölődő felület is. Általában azonban ezt az elcsavarást nem alkalmazzák. Az elkészült kolbászok igen hamar, már másnap reggel a füstre mennek. Addig is, azonban egyes helyeken dézsába rakják és az éjszaka folyamán hűvösen tartják, de általánosabb eljárás az, hogy az elkészült kolbászokat azonnal rudakra akasztják, hogy a bennük levő fölösleges nedvek kicsöpögjenek és azért is, hogy kihűljenek és szépen kiegyenesedjenek. Másnap reggel aztán ugyanezeken a rudakon füstölni viszik őket.

Kolbász füstölése

A kolbászfüstölésnél vigyázni kellett arra, hogy a tüzelőanyag lángra ne kapjon, hanem csak izzék, füstöljön. A forró füst, még inkább a láng kiolvasztotta a kolbászból a zsírt, üregek keletkeztek benne, ami az avasodás, penészedés, romlás okozója lehetett. De ugyanúgy ügyelni kellett arra is, hogyha a kolbászokat éjszakára is a füstölőben hagyták, tűz kialvása esetén meg ne fagyjanak, mert a friss állapotában megfagyott kolbász is könnyen romló volt. A kolbászt néhol csak nappal tartották füstön, éjszaka pihentették, mások éjjel-nappal füstölték, ilyenkor éjnek idején is táplálni kellett a tüzet. Az előbbi esetben a vékonykolbász füstölése 6-8, a vastagkolbászé 12-16 napig tartott, éjjel-nappal folyó füstölés esetén a fele idő is elég volt. Ezek azonban nem irányadó, főleg nem pontos adatok, hiszen - érthető módon - a füstölés időtartamát nagyban befolyásolta a füst minősége, bősége vagy szegénysége, a füstölés alapanyaga, helye stb.

Kolbász tárolása

A kolbászt nem csak szakszerűen elkészíteni és megfüstölni kell, hanem a füstről való levétele után megfelelően tárolni is. A füstölt kolbász tárolása régebben - amikor még Békéscsabán is nádtetősek voltak a házak - történhetett a padláson is, mert a nádtető a kolbászt télen a megfagyástól, nyáron a kiolvadástól megóvta. Mégis, gazdaházaknál az volt a tárolás általános módja, hogy a megfüstölt kolbászt rudakra akasztva a kamrába vitték. A kamra szellőzőablakát az első időben tanácsos volt ki-kinyitni, hogy a kolbász szikkadjon, később azonban - nyári hőségben - éppen ellenkezőleg, bezárva, sőt betömve kellett tartani, legfeljebb éjszaka lehetett megnyitni, mert az érett kolbász sem a világos, sem pedig a fülledt-meleg kamrát nem szereti. A kamrát ezen kívül gyakran meszelni, tisztán tartani kell, mert ha valamely részében féreg, moly telepszik meg, a kolbász megférgesedhetik. Ahol nincs nagytömegű kolbászról szó, ott manapság gyakorolják a a tárolásnak azt a módját is, hogy a nyári melegek beköszöntével a kolbászokat papírba csomagolva fahamuba rakják, akár ládikában, akár pedig a cserépkályha tűzterében.

Végül még csak annyit, hogy a csabai vékonykolbász egy egy szára 40-50 cm, a vastagkolbász szála általában 40 cm hosszú. A jól elkészített, szakszerűen füstölt és tárolt csabai vastagkolbász egy évig, sőt azon túl is eláll, megtartva zaftosságát, szép piros színét, utánozhatatlanul finom zamatát. A háziasszonyok szeretnek is megtartani néhány szálat az új vágásig, hogy vele reggelire megkínálhassák a bölléreket, nem minden célzatosság nélkül megjegyezve: ilyen jó kolbászt szeretnének ebben az esztendőben is.

Nem hiába ilyen finom csemege a csabai vastagkolbász, de van is annak becsülete, mindenki által szívesen fogadott ajándék. Ha a békéscsabai gazdacsalád valakit meg akart tisztelni, ügyvédjét, orvosát vagy más vidékról való vendégét, akkor igen gyakran kolbászt adott neki. A családban elvégzett szolgálatáért a lelkész és a tanító is részesülhetett ilyen kolbász-stólában, vagyis kolbász-tiszteletdíjban.


Vissza