Királynője van a kolbászfesztiválnak, a dobogóra csak hölgyek állhatnak fel

A Csabai Rendezvénypajtában a szárazkolbászokat pontozták, Balázs Tímea nyert.

A mezőberényi Balázs Tímea versenydarabját találta a legjobbnak a több mint nyolcvan benevezett kolbász közül a zsűri csütörtökön, a Csabai Rendezvénypajtában. Két fordulóban is vizsgálták, kóstolták a termékeket a bírálók – akik nem tudták, mikor, kinek a kolbásza kerül eléjük –, az összevetésben Balázs Tímeát is két hölgy követte, Pallérné Benkó Mónika lett az ezüstérmes, lánya, Laura pedig a bronzérmes. 

Szinte laborként funkcionált a Rendezvénypajta, annyira tüzetesen vizsgáltak meg minden kolbászt a pontozók Prohászka Béla zsűrielnöknek, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnökének a vezetésével. Először egészben nézték meg a kolbászt, ahogy a boltokban, piacokon látják a vásárlók. A megvágása után nyílt meg a termék, látszott a hús és a szalonna aránya, a fűszerek összedolgozása. Számított a termék karakteres íze, ugyanakkor a jó kolbásznak kerek az ízvilága, tehát egyik fűszer sincs túlsúlyban. A bírálók a külső megjelenésre (szín, forma), a metszéslapra, a termék állományára 10-10, az ízre 20 pontot adhattak. A döntőbe a csoportok legjobbnak ítélt termékeiből kettő-kettő jutott, és ott ezeket a kolbászokat, szintén anonim módon,  külön pontozták.

– A nemzeti összetartozásunkat a kolbászkészítés is bizonyítja, Békés vármegye az ország éléskamrája, Békéscsaba pedig a kolbász fővárosa – hangsúlyozta Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. – Itt mindenki tud kolbászt készíteni, és mindenki meggyőződéssel állítja, hogy ő készíti a legfinomabbat. Ma azonban egy szakmai zsűri eldöntötte, hogy valójában ki készítette a szárazkolbászversenyre a nevezők közül a legjobbat.

Nos, ő nem más, mint a mezőberényi Balázs Tímea. Amikor felhívtuk az eredménnyel, először nem akarta elhinni.

– A férjemmel, Tamással jó ideje készítünk kulárés vastagkolbászt, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a mi versenydarabunk – ami az én nevemen futott – lesz a győztes – mondta.

Hölgyeké lett a második és a harmadik díj is a zsűri döntése alapján, és ami először fordult elő, anyja és lánya végzett a dobogón. Az újkígyósi Pallérné Benkó Mónika érdemelte ki az ezüstérmet, a nyolcéves Laura pedig a bronzot. No, azért a sikerekhez jelentősen hozzájárult Pallér Sándor hentesmester, a férj és apuka is, aki nemcsak nevezett a családjával a szárazkolbászversenyre, hanem aktívan rész is vesz a 26. Csabai Kolbászfesztivál október 19-22. közötti eseményein a CsabaParkban, például a Csabai Kolbászklub sátránál a hagyományos sertésfeldolgozás bemutatásán.

Hégelyné Győrfi Ilona, a Csabai Kolbászfesztivál programigazgatója kiemelte, a szárazkolbászverseny nyerteseinek a díjakat a rendezvény ünnepélyes megnyitóján adják át október 19-én, a Mokry Sámuel sátor színpadán. A verseny díjai az Autós Nagykoalíció felajánlásával:
1. díj: 150 ezer forint készpénz + 150 ezer forint értékű hosszú hétvége 2 fő részére,
2. díj: 100 ezer forint készpénz + 150 ezer forint értékű hosszú hétvége 2 fő részére,
3. díj: 50 ezer forint készpénz + 150 ezer forint értékű hosszú hétvége 2 fő részére.

A szárazkolbászverseny nemzetközi volt, ennek megfelelően főként Szlovákiából érkeztek versenydarabok Pozsonytól Megyercsig. A zsűri Ian Opausky kolbászát találta a legjobbnak a határon túlról érkezett kolbászok közül.

2023.10.05.

Vissza